Orbán Viktor életrajza

Röviden 

  • Orbán Viktor, 49 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, az Európai Néppárt alelnöke
  • Forrás : http://orbanviktor.hu/

Bővebben 

Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. –) magyar politikus. Országos ismertséget Nagy Imre és társai újratemetésén elmondott beszédével szerzett. 1988-ban a Fidesz egyik alapítója, majd 1993-ig választmányának tagja. 1993 és 2000 között, illetve 2003-tól a párt elnöke. 1990-től országgyűlési képviselő, 1994-ig a Fidesz frakcióvezetője. 1992-től 2000-ig a Liberális Internacionálé, 2002-től az Európai Néppárt egyik alelnöke. 1998 és 2002 között és 2010. május 29-től Magyarország miniszterelnöke.

Tanulmányai és családja

Székesfehérváron született. Apai nagyapja, Orbán Mihály állatorvossegéd és állattenyésztési brigádvezető a második világháború után került Alcsútdobozra, ahol gazdálkodással foglalkozott. Édesapja Orbán Győző mezőgazdasági üzemmérnök, édesanyja Sípos Erzsébet gyógypedagógus és logopédus. Két testvére van, Orbán Győző (1965) és Orbán Áron (1977). Gyermekkorát Alcsútdobozon és Felcsúton töltötte, általános iskolai tanulmányait Alcsútdobozon, Vértesacsán és Felcsúton végezte. 1977-ben Székesfehérvárra költözött családjával, itt végezte középiskolai tanulmányait a Teleki Blanka Gimnázium angol nyelvi tagozatos osztályában. Érettségi vizsgáit 1981-ben tette le.

Katonaként 1981 és 1982 közt Zalaegerszegen szolgált, majd jogot tanult az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ahol 1987-ben diplomázott. 1983-tól diplomájának megszerzéséig volt tagja a Szakkollégiumnak (1989 májusától Bibó István Szakkollégium). 1984-ben több társával együtt megalapította a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratát, a Századvéget. Ezután 1987 és 1989 közt Szolnokon lakott, de Budapesten dolgozott a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetében, ahol 1987 novemberétől 1988 márciusáig szociológus gyakornokként továbbképzések szervezésében vett részt. 1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt. 1989 szeptemberétől a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ben az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta, de tanulmányait az 1990-es magyarországi országgyűlési választás miatt félbeszakította.

Nős, felesége Lévai Anikó jogász, vállalkozó. Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra.

A politikában

A rendszerváltásig

Politikai pályafutását gimnáziumi alapszervezeti KISZ-titkárként kezdte. Politikai hozzáállása saját elmondása alapján a honvédségben eltöltött idő alatt változott meg gyökeresen, ahonnan teljesen más emberként távozott. Korábban a szocialista rendszer naiv és elkötelezett híve volt. Alapító tagja és 1989-ig szóvivője lett az 1988. március 30-án megalakult Fidesznek. 1988 októberétől 1989 októberéig a párt országos választmányának tagja. 1989 nyarán az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjában képviselte pártját. 1989. június 16-án Nagy Imre újratemetése alkalmából, a budapesti Hősök terén tartott beszédében szabad választásokat és a szovjet hadsereg kivonulását követelte, s ezzel országosan ismertté vált. 1989 nyarán, a politikai egyeztető tárgyalásokon a Fidesz képviselőjeként az I/1. politikai albizottságában (Az alkotmánymódosítás kérdései) tagja volt az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjának. A plenáris üléseken is képviselte pártját.

Teljes bejegyzés: hu.wikipedia.org

Hozzászólás